design
Civil Falu résztvevői lista SZIN2019. 07. 23.
2019-ben nyílt felhívás keretében vártuk a pályázatokat a Civil Faluban való részvételre, s minden szerénytelenség nélkül mondhatjuk, a bírálóknak nehéz dolguk volt. Idén 35 szervezet mutatkozik be főként Csongrád megyéből, de a környező megyék és a főváros is képviselteti magát.

A szervezők igyekeznek minden évben valamilyen aktualitásra is felhívni a figyelmet, ezúttal ez a „Szeged 300” rendezvénysorozathoz való kapcsolódás volt. Azt kérték a pályázóktól, programjaikba építsenek be olyan projektelemet is, amivel Szeged jeles évfordulójára hívják fel a figyelmet. Egy fesztiválnak sok arca van: a Faluban ezt a sokszínűséget igyekeznek megmutatni a fesztiválozóknak: a tervezett programok között szerepel „Fogd és vidd!” könyvtár, kreatív kuckó, lelki betérő, de lesz bulisegély szolgáltatás is a megfáradt koncertezőknek. Az esélyegyenlőségi programokkal a társadalmi befogadókészég növelését célozzák meg, de felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára is. Kínálnak hazai és külföldi önkéntes lehetőségeket, fiataloknak szóló nemzetközi mobilitási programokat is. (… és még sok minden mást is, amit hely hiányában nem tudunk itt felsorolni. Látogass meg bennünket)

Tegyél magadért! – ez lett a jelmondata az Egészséges Szegedért Programnak, mely sátrat ver a Faluban is: prevenciós tanácsadással, szűrővizsgálatokkal hívja fel a figyelmet arra, hogy figyeljünk tudatosabban egészségünk és szerveztünk megóvására. A Civil Útlevéllel további kalandra hívnak minket: a már hagyománnyá vált pecsétgyűjtés az idén is folytatódik, az érdeklődők saját füzetet kapnak, és ha teljesítik legalább 8 szervezet kihívását, indulhatnak a szombati ajándéksorsoláson. Az esti koncertek előtt érdemes ellátogatni a Civil Faluba, ahol számos mókás (ám tanulságos) aktivitással, jó beszélgetésekkel, kapcsolatépítési lehetőségekkel várnak mindenkit!

Az alábi kitelepült szervezetek a fesztivál ideje alatt minden nap 12-19 óra között várják az érdeklődőket:

Országos Állatvédelmi Alapítvány
Talentum Alapítvány az Önkénetsség Támogatásáért
International Diplomatic Student Association Szeged
Motiváció Oktatási Egyesület
Játszótér Közhasznú Alapítvány
Független Egyesület Szenvedélybetegek Integrált Intézménye
Alkotó Zug – képzőművészeti és kézműves informális csoport
Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület
Móra Ferenc Múzeum
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete
Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány
Szegedi Tini Lelkisegélyszolgálat Egyesület
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központ
Diákcentrum Universitas Alapítvány
Fatima Ház Alapítvány
Tempus Közalapítvány
Mensa HungarIQa Egyesület
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
American Corner Szeged
Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Gyógyszerészek a Jövőért Egyesület
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád Megyei Helyi Csoportja
“Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány
Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft.
Magyar Prevenciós Alapítvány
Dél-Alföldi Regionális Társdalomtudományi Kutatási Egyesület
Alternatíva Egyesület
Keresztpont Egyesület
Regionális Ifjúságfejlesztő Központ Alapítvány
Amnesty International Magyarország
Nemzeti Ifjúsági Tanács

 

Mi, a szervezők, igyekszünk Nektek ezt a gazdagságot továbbadni, kívánjuk, hogy a Tisza-parti fák, a hangulat, a zene, Szeged városa nyújtson maradandó élményt!

Bővebb információt a résztvevőktől itt találtok: http://civilfalu.hu/

© 2018-2024 www.hollegyek.hu | powered by ForWeb Weboldal Készítés